Már megvagy!

„Örülök, hogy ilyen lettem, amilyen vagyok”

Beszélgetés Horváth Leonnal, aki állami gondozottként pert nyert a gyámhivatal ellen

Leonnal egy államig gondozottak szelfijeit bemutató kiállítás megnyitóján találkoztam, harmadik helyezést ért el a fotójával. Azt hallottam, ő a „rossz gyerek”, és már a megnyitóra sem akarták elengedni az intézményéből. Mégis ott volt, csillogó szemmel, és hálásan, amiért díjat kapott. Azt mondta, erre nem is számított, mert nem igazán kedvelik őt. Nem tűnt egy deviáns fenegyereknek, sőt az elveszettség helyett valami elképesztő összeszedettség és stabilitás sugárzott belőle, ezért szívesen megkérdeztem volna az intézettel való konfliktusának okát, de erre nem volt alkalmam. A múlt héten aztán kiderült, miért is “rossz gyerek”, amikor a hírekben olvastam: „egy állami gondozott tinédzser pert nyert a gyámhivatal ellen”. Gondoltam, itt az ideje befejeznünk a megnyitón elkezdett beszélgetést:

Honnan indult, hogy felemeled a hangod?

11 éves koromban ébredtem rá arra, hogy meg kell védenem magam. 12 éves korom előtt rengeteg bántalmazás ért: volt olyan, hogy a nevelők a liftbe nyomták a fejemet, és csak akkor engedtek feljönni, amikor már krákogtam, fuldokoltam, de olyan is történt, hogy lelógattak a harmadik emeletről. Úgy döntöttem, hogy ezt velem nem lehet megcsinálni, és már képes vagyok ezeket a dolgokat kezelni.


A bírósági ítélet szerint Leont jogtalanul helyezték át speciális gyermekotthonba. A kirendelt igazságügyi pszichiáter és pszichológus megállapította, hogy „Leon beilleszkedési zavarokkal, érzelmi-indulati éretlenséggel, labilitással és kötődési zavarokkal is küzd, de ettől még nem minősül speciális szükségletűnek”. A speciális gyermekotthonban kifejezetten problémás, gyógyszeres kezelésre szoruló pszichés betegek, függők és büntetett előéletűek élnek.


Ezzel egyedül voltál?

Régebben előfordult, hogy többen is összefogtunk, de a gyerekeket nem érdekelte egy idő után, és féltek is. Sokszor kaptak kimenő-megvonást, vagy korlátozták a zsebpénzüket. Gyerekképviseleti fórum pedig csak egy évben egyszer ülésezik, ami így – valljuk be – nem túl hatékony.

Mindenhol rendszerhiba, hogy a gyermek nem tudja, miért szólhat, miért nem, milyen szabálysértéseket követtek el vele szemben. Nincs felvilágosítás. Én viszont olyan ember vagyok, aki nem törődik bele a rendszerabúzusba, mindig is makacs voltam. Kiskoromban sokáig tűrtem a fizikális-lelki bántalmazást, és ahogy a többiek, úgy én is önhibámon kívül kerültem állami gondozásba. De nem hogy könnyebb lett az élet, inkább egyre gyötrelmesebb. Elkezdtem foglalkozni a joggal és a pszichológiával, könyvekből merítettem erőt. Eleinte, amíg nem tudtam megfelelően tájékozódni ezekben a bonyolult jogi rendszerekben, előfordult, hogy hülyeségekkel vagdalkoztam, de aztán eléggé belejöttem.

13340128_10154316614324883_1328899314901179636_o

Leon a szelfije előtt – Fotó: Juhász János

Miért érezted azt, hogy a joghoz kell fordulnod? Nem lehetett velük kommunikálni?

A nevelőkkel eleinte lehetett, ők is próbálták továbbítani ezeket a problémákat a vezetőség felé. De aztán a nevelő-garnitúra is lecserélődött, és egyáltalán nem lehetett velük kommunikálni. Az a hír járta, hogy „feljelentgetős” vagyok, pedig elsőként mindig elmondtam az adott személynek, ha baj volt. Ők azonban hülyének néztek, hogy gyerekként bele akarok szólni a dolgokba.


„Leon 2003-ban, ötévesen került Zalaegerszegre állami gondozásba. Több gyerekotthonban is megfordult, és bár eleinte jól érezte magát, az évek múlásával ő lett az ügyeletes “jogász”. Mindig jelezte, ha valamilyen problémát észlelt, például ha késett az ellátmány, és a gyerekeknek saját pénzükből kellett bevásárolni a kisboltban” – írja az Abcug.hu.


Ki adta a lelkierőt?

Az elején senki. Inkább egyfajta belső meggyőződés, hogy képes vagyok arra, hogy kiálljak magamért, és tehetek az ellen, hogy ilyen dolgok se a társaimmal, se velem ne történjenek meg. Jól esett a társaim elismerése is, nagy hajtóerőt jelentett, hogy a szemükben olyan lehetek, mint egy hős. De leginkább mégis az a kiállás, igazságszeretet, a másokért tevés és a kitartás ösztönzött, amit nem tudom, honnan hoztam. Biztos nem a családomtól örököltem. A kényszer vezetett rá, így vagyok összerakva.

És ott vannak még a könyvek is: olvasni mindig szerettem, csak a téma változott, ahogy a tapasztalataim alapján formálódott az érdeklődésem. Eleinte szépirodalmat, meséket olvastam, de ahogy jött a probléma, jogot és pszichológiát. Feldmár András könyveiből merítettem a legnagyobb erőt, amikor úgy éreztem, hogy a gödör alján vagyok. „Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, mások kedvéért ne változtassunk” – valahogy így hangzott a tanácsa, és ez nagyon sokat segített nekem.

Az évek során rengeteg szakértő elemezte, mi a baj veled. Különböző, egymásnak ellentmondó vélemény is született. Szerinted mi a baj veled?

Szerintem soha nem szeretik azt, ha valaki felemeli a hangját. Mivel annyira nyomták, hogy pszichés beteg vagyok, én is kételkedni kezdtem magamban, de pont Feldmár könyvei segítettek újra magamra találni. Úgy látom, hogy nem segítő szándékkal elemeztek, hanem azért, hogy eltávolítsanak. Ki szeret egy olyan gyereket, aki mindenbe beleüti az orrát?


Leon azért került állami gondozásba, mert apja négy éves korában öngyilkos lett, nagyszülei meghaltak, anyja pedig napokra magára hagyta őt, testvéreivel együtt.


Ha így van, szerinted miért nehezebb szembenézni a problémákkal, és miért könnyebb ráhúzni valakire, hogy baj van vele?

Mert az általam szóvá tett dolgokon változtatni sok munkával és energia befektetéssel járna, de a gyermekvédelem ma inkább gyermekmegőrzőként működik. Beveszik a „csomagot”, de nem kell a lelkét ápolgatni. Különösen a speciális gyermekotthonban van ez így, ahol az esetek 80%-ban nemhogy változik a gyerek magatartása, hanem csak rosszabb lesz. Kiemelnek magatartásproblémás gyerekeket egy normális közegből, összegyűjtik őket egy helyre, és várják a csodát, hogy majd történik valami. Ehelyett összefognak vagy egymás ellen fordulnak a gyerekek, és egyre agresszívebbek lesznek. Nem csak azért, mert nincs motiváció, hanem mert meg akarják mutatni egymásnak, hogy mennyire vagány csávók, erőt fitogtatnak, és felvágnak azzal, ki a legrosszabb. Ez viszont nem a szakembereken múlik, hanem a rendszeren. A szakembereknek nincs erre kapacitásuk, és nem kapják meg a szükséges hátteret a fenntartótól és a gyámhivataltól. Persze vannak kivételek: ahová nem ér el annyira a bürokrácia, ott olyan légkör tud kialakulni, mint egy összetartó családban. Erről nekem is van személyes tapasztalatom szerencsére.

Volt pszichológiai segítségnyújtás, terápia?

Ellentmondásos módon egy normál intézetben több alkalommal van pszichológiai megsegítés, mint egy speciális gyermekotthonban (elméletileg ennek épp fordítva kéne lennie, mert a speciális gyermekotthon pont ezen problémák kezelésére jött létre -a szerk.) Amikor bekerültem a „specbe”, egy hónapban egyszer jött a pszichológus, másfél órára, nyolc gyerekhez. Sokszor nem is beszélt velük, ment a kávézgatás, és végül aztán csak egy-két gyerekhez jutott el. Sikerült elérnem, hogy lecseréljék ezt az embert, és azóta olyan szakember dolgozik ott, aki sokat foglalkozik a gyerekekkel, különféle programokra is viszi őket a kezeléseken kívül.

horvath leon_zala_almodik a nyomor 

Horváth Leon “önarcképének” az  Álmodik a nyomor címet adta

„Szándékosan küldtem be egy ilyen képet az Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fotópályázatára. Provokációnak szántam. Nem magamról gondolom azt, ahogyan ábrázoltam magam, hanem azt akartam üzenni ezzel, „ne lepődjetek meg, ha mégsem ez lesz belőlem”.

Most, hogy megnyerted a pert, mi a célod? Munkál benned az elégtétel, hogy ismerjék el, igazad volt?

Ennél átfogóbb a célom: ismerjék el, hogy vannak problémák a gyermekvédelemben, tegyenek ellene valamit. Minden követ megmozgatok. Járok a minisztériumba is, de eddig elbeszéltünk egymás mellett, csak a jópofizást ment, és úgy telnek el hónapok, hogy semmi nem történik. Ha nem sikerül konszenzusra jutni, jogorvoslattal fogok élni. Nem törvénymódosítást szeretnék, hanem csak azt, hogy betartsák a jelenlegi jogszabályokat, például, hogy az országban ugyanannyi speciális leányotthon legyen, mint fiú, és ne kelljen a gyermekeket a környezetüktől távol, más megyékben elhelyezni. Felkértek, hogy segítsek létrehozni egy gyermekvédelemmel foglalkozó alapítványt, és részt venni a munkájukban. Szeretnék cikkeket írni a gyermekvédelemben jelenlévő valódi problémákról, és megoldást kitalálni ezek megváltoztatására.

Szeretném befejezni az iskolát, leérettségizni, jogi diplomát szerezni, vagy gyermekjogi önkéntesként közreműködni intézményekben. Érdekel a politika is, mert talán hatalmi pozícióból sokkal több beleszólásom lenne a dolgokba.

Tanulság?

Ha az embernek igaza van, nem adhatja fel. Küzdenie kell, nem szabad meghunyászkodni. Fura ilyet mondani, de a gyermekvédelem tett azzá, aki vagyok, és hálás vagyok neki. Ha a sok bántalmazás, jogtalanság nem történik meg, sem magamon, sem több társamon sem tudtam volna segíteni. Nagyon örülök neki, hogy ilyen lettem, amilyen vagyok.

 

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szalay Miklós says:

    Akit érdekel egy tömör általános összefoglaló az agresszióról, annak sajátosságairól, annak ajánlom a következőt:

    http://egyvilag.hu/temak.shtml#temaid068

    (A legfelső sor a kép tetején, “Agresszió”. Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!