Mire jó, ha nincs pénzed

Szeretem a jó-létet, ezért elképzelhetetlen lenne, hogy azt próbáljam kedves olvasóimnak bizonygatni, hogy a pénz szükségtelen anyagi világunkban. Sőt, akár még jó “tanítómesterünk” is lehet, hiszen mi emberek annyi mindennel ruháztuk fel, amivel – amúgy – egyáltalán nem rendelkezik, hiszen egy köteg papírról beszélgetünk… De… Elég sokat hadakoztam a pénzzel, és a kapcsolatunk sosem volt harmonikus. Vagy legalábbis az én viszonyom hozzá. Annyi biztos, mindig is nagy fontosságot tulajdonítottam neki, még ha ezt tagadtam is magam előtt. Mindenesetre, amint hozzám került valamennyi, mindig éreztem a szorítást: átvitt értelemben, s talán nem is annyira, markomba szorítottam, és nagyon nehezen engedtem el. Amikor hivatalos ügyekre költöttem, magamban a rendszert szidtam, amikor élvezeti cikkekre (ruha, buli, utazás) erős bűntudatot éreztem, és magamat hibáztattam, hogy “nem tudok jól bánni a pénzzel”. (Utóbbi mondatot valószínű sokszor hallhattam a környezetemben, mert folyamatosan visszatért ez a hang.) Aztán a bűntudatból átlibbentem az önmentegetés kies tájaira, s azzal győzködtem magam, hogy – idézem – ” nem igaz már, hogy a mai világban az embernek bűntudatot kelljen azért éreznie, hogy megengedett magának egy új cipőt/ruhát/egy drágább ételt. Mi ez, luxus talán?” Ezek keringtek bennem változatlanul, aztán gondoltam, utána járok, miért zavar ennyire. Találtam emléket arról, hogy gyerekkoromban valaki azt hazudta rólam a helyi zsiványoknak, hogy iszonyú gazdag vagyok és haszontalan luxuscikkekre költök, ezért most valószínű megtagadom magamtól a pénzt, hogy ne érezzek kitaszítottságot és szégyent. Aztán gyanakodtam az amerikai nagybácsimra, aki mindig azt éreztette a családommal, hogy milyen szerencsétlenek, amiért nem gazdálkodnak jól a pénzzel. Vagyis értéktelen vagyok, ha nincs pénzem, ráadásul béna… stb. Valószínű ezek mind hatással voltak a hozzáállásomra, de valahogy a pénz csak nem akart “áramolni”, ahogy divatosan mondani szokás. Sőt… Valahogy mintha még rosszabbul ment volna. Próbáltam visszaszorítani magamat/magunkat, de nem hiszek az ilyen kényszerekben. Végigtekintve a költekezési stílusunkon, nem vagyunk dorbézolósabbak az átlagnál, és nem szórjuk el a pénzünket “most már mindegy, carpe diem” alapon. Megjegyzem, ezt is próbáltam, hátha… 🙂 Aztán ma valami áttörés történt: épp vásárolok vacsorát, a kasszánál fizetnék, mikor az eladó közli: “nincs elég fedezet”. A hitelbe csúsztam ugyanis, és a fizetésemmel nem tudtam visszaspórolni nullára a kártyámat. Először átáramlott bennem a gondolat: “azért jó fej a bank, hogy nem értesített, és hirtelen magához veszi a fizetésem még kártyán lévő 1/3-át.” Aztán vártam és figyeltem, nem hadakoztam a gondolatok ellen. “Úristen, hogy jövünk ki a hónap végén!?”. Csönd. Aztán még egy: “melyik számla kifizetését toljam a következő fizetésig?”. És egyszer csak, valahonnan bentről, a Lényegemből a következő tört ki belőlem: “Én ettől független vagyok! Nem befolyásolhat a pénz semmilyen irányban sem! Nem engedem többet, hogy a Biztonságom függjön ettől! Nem haraggal, hanem határozottan jöttek ezek a szavak a mélyből, erős meggyőződéssel és tudással, majd elöntött a belső öröm és béke. A pénz az érték és látszatbiztonság illúzióját adja. De nézd meg a természetét: jön-megy, soha nem lehet a tiéd, átfut a kezeden, adod és kapod. Nem tudod megfogni, ezt el kell fogadni. De mindaddig nem tudod elengedni, nem tudsz nem szorongani rajta, amíg rá nem jössz, hogy az igaz és végtelen biztonság valahol egészen másutt keresendő, sőt nem is kell keresni, mert már megvan. Ez pedig te vagy, igaz lényed, aki tud független, avagy szabad lenni minden körülménytől, és nem szorul a gyomra és cselekszik kapkodva, elhamarkodva a félelmei szerint, ha a körülmények épp nem úgy mennek, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, vagy a Dallasban… 🙂 Sőt, képes feltétel nélküli örömöt és szeretetet érezni. Rá kell ébrednem, hogy én vagyok az öröm, a biztonság. Elengedni, de elfogadni is így tudod csak.  A félelmetes nem az, hogy az anyagi helyzeted épp nem harmonikus (diplomatikusan szólva), hanem hogy úgy érzed elvesztetted a biztonságodat. Mint minden esetben, itt is ugyanaz a látásmód igaz: nincs rossz helyzet, csak a hozzá tapadt érzelmek és gondolatok tudják szörnyűvé, szinte elviselhetetlenné tenni. “Mit fogok csinálni, mit fognak szólni, hogy fogom így kifizetni, hogy állok majd így elé, mit fogok enni, mi van ha jön a NAV, úristen, az utcára kerülök…” A leggyakoribb emberi téves hit a pénzzel kapcsolatban: hogy nincs belőle elég. Byron Katie azt mondja, ez semmilyen esetben sem igaz. A jelenlegi pénzügyi helyzeted pont elég ugyanis arra, hogy felfedezd örök biztonságod. Valaki az utcára kerül érte, valaki épp csak nem tud idén Balira utazni… És van olyan is, akit jó dolga nem tud már kielégíteni, ezért jön rá, hogy ez nem adja meg az ő értékét. Nekem most egy jócskán mínuszban lévő bankkártya kellett hozzá… És még egy fontos megjegyzés: amint az talán kiderül a leírtakból, nem erkölcsi alapon kapjuk az ilyen helyzeteket, vagyis nem súlyt és nem büntet minket az élet, mondván, ideje kisanyám megtanulnod, hogyan bánj a pénzzel, vagy például: előző életedben túl sokat költöttél, ezért most egy ilyen karma a sorod. Minden helyzet csakis a magadra ébredésed szolgálja. Nem vagy áldozat! Senki és semmi nem packázik veled. Te mit társítasz a pénzhez? Kép: Scott Moore  

Ha tetszett a cikk, lájkold Facebook oldalamat, ahol még több tartalmat találsz!