“Ha igazi uralmat akarsz, dobd el az uralom illúzióját. Hagyd az életnek, hogy birtokoljon. Mert amúgy is azt teszi. Te csak történetet mesélsz arról, hogyan nem birtokol téged.” (Byron Katie)
Sokszor mondják, hogy semmit sem birtoklunk, és ha szimplán csak elméleti síkon ereszkedünk bele ebbe a kijelentésbe, könnyedén beláthatjuk, hogy ez igaz: minden, mely körülöttünk van, szükségszerűen elmúlik, nem birtokolhatjuk gondolatainkat, érzelmeinket, testünket sem, minden csak ideig-óráig van velünk. Tárgyaink megkopnak, elenyésznek, szeretteink elmennek – ez nyilvánvaló. Mégis nem szeretjük ezt belátni, mert szomorúságot okoz ez a tény. Félünk, hogy ha ennek az igazságnak a tudatában élünk, akkor mogorva, elkülönülő emberekké válunk, akik mindenre csak fittyet hánynak, nem tudnak szeretni, nem törődnek a dolgaikkal és érzelmileg totálisan belevonhatatlanok a dolgokba. De valójában így van ez? Vajon az élet törvényszerűsége szolgáltathat-e olyan tanulságot, mely ilyen romboló az emberi pszichére nézve? Tegye fel a kezét gyorsan, aki erre a bölcseletre – “semmit nem birtoklunk” megkönnyebbült volna úgy igazán! Rendben, tudom én, hogy a jó és emelkedett ember látszatát keltve szeretjük ezt az igazságot pufogtatni és bólogatni rá, de ha mélyen belenézünk, ott lesz az a fránya kis félelem, ilyen-olyan, veszteséggel kapcsolatos gondolatok formájában. De nem azért, mert ez az igazság ilyen félelemkeltő, hanem mert jól félre van értve – ahogy az már csak lenni szokott a mi kis világunkban. Főleg azért, mert ez a világ főként ennek az igazságnak az ellenkezőjére épül fel, miszerint mindent mi birtoklunk, így már jól belekésztettük az elménkbe, milyen sanyarú sorsunk lenne, ha elengednénk ezt a hiedelmet. Én arra hívlak most, hogy nézzünk bele ebbe a mondatba jobban: “nyugalmas, békés, szeretettel teli és nem félelmetes érzés az, hogy nem birtoklunk semmit“. Bizonyítékokat fogunk keresni erre, melyek természetesen egyénileg folytathatóak, saját életünk példáival, de gyűjthetünk érveket is amellett, hogy “birtokolni félelmetes”, és alátámaszthatjuk ezt szintén saját bizonyítékokkal. Ha már a fogyasztói társadalmunk piedesztálra emelte a birtoklási vágyat és annak “előnyeit”, simán eljátszhatunk ennek ellenkezőivel is. De mielőtt ezt megtennénk, érdemes megnéznünk magát a birtoklás fogalmát: A birtoklás abból a hitből fakad, hogy mi azonosnak véljük magunkat a durva, anyagi formákkal, valamint a finomabbakkal, mint az érzelem, gondolat stb. Tehát először is van a mindentől különállóság/elválasztottság hite, mely félelmet eredményez, a félelmek csillapítására pedig “kapaszkodókat” keresünk ezekben a kézenfekvő anyagi formákban és azonosulunk velük. Ha ezeket veszély fenyegeti vagy eltűnnek a világunkból, akkor beindul a birtoklási vágy. Mivel eleve tudjuk, hogy a formák mulandóak, legtöbbször még reális veszély sem kell ahhoz, hogy birtokoljuk őket. Félünk, mert nem tudjuk, hogy ezek nélkül, kik is vagyunk valójában. Félünk a haláltól, mert mi a “testünk vagyunk”, a szegénységtől, mert “mi a pénzünk, jelenlegi anyagi helyzetünk vagyunk”. Még ártó dolgok elvesztésétől is félünk, hiszen azzal is tudjuk magunkat azonosítani (pl. dohányzás, negatív meggyőződések, önsorsrontó gondolatok). Ragaszkodhatunk érzésekhez, emlékekhez, reményhez, vágyhoz, sikerhez, kudarchoz… minden egyes formához, legyen az fizikai, lelki vagy szellemi minőség. Mindeközben teljesen normális, hogy így működünk, hiszen arra vagyunk kondicionálva, hogy nem vagyunk teljesek, hanem ezekből az anyagi puzzledarabokból kell magunkat újra és újra megalkotnunk, ami sosem fejeződhet persze be. Teljesen rendben van ez, hiszen nem tudjuk kik vagyunk, és minden megnyilvánulásban önmagunkat próbáljuk megtalálni, és ha sikerül, hát bebetonozni lehetőleg örökre. Birtokolni próbáljuk a szerepeinket, státuszunkat, családi állapotunkat stb., és mindent megteszünk annak érdekében, hogy tökéletesen működjünk bennünk, nehogy aztán elvesszen. És no persze a másik embert is – bár ezt nem szeretjük bevallani magunknak. A birtoklásból aztán ered az irányítási, uralmi hajlamunk, mely leginkább az emberekkel való kapcsolatainkban érhető tetten. “Én úgy akarom, hogy te így csináld, így érezd, így gondold”, és még ha szándékom szerintem jót szolgál, akkor is valójában uralni óhajtalak. Még csak mániákus féltékenykedőnek sem kell lennünk, ez az uralmi hajlam olyan finoman mutatkozik meg hétköznapi életünkben, hogy leginkább még csak észre sem vesszük. Csakhogy mivel a birtoklás illúzió – mint ahogyan azt beláttuk – előbb-utóbb a valóság megsegít minket ennek belátására, amit mi nyilván kellemetlenségnek és tragédiának fogunk majd fel. Azonban tudatában lenni annak, hogy nem birtoklok semmit, nem jelenti azt, hogy megtagadom magamtól a dolgokat. Ezt akkor tenném, ha megpróbálnám magamra kényszeríteni ezt az igazságot csak valami divatos spirituális irányzat kedvéért, meg azért, mert valami pszichológus kijelentette tényként, és ennek megfelelően próbálnék cselekedni, szintén nem belső indíttatásra. Megélni az érzést akkor tudom, ha letaláltam önmagamhoz, és tudom, hogy ott minden megvan, leginkább a szeretet és béke állapota, melynek mindegy, hogy egy dolog megvan-e vagy sem odakint. Nem kell megtagadni, de ragaszkodni sem kell. Azt látom, hogy ez mindenkinek megy életének bizonyos területein: van aki egyáltalán nem birtokolja a barátait, a családtagjait viszont annál inkább. A birtoklás “területe” ott van, ahol az illető a legtöbb sérülést szerezte be magának, ahol a legnagyobb szüksége lett volna a biztonságra, de ezt nem kapta meg. De most inkább kezdődjön a játék, amihez képzelőerő és kis meditatív hajlam szükséges. A dolog persze akkor a legizgalmasabb, ha az adott személy vagy dolog az életünk része, de persze akkor is, ha még vagy már nem! Próbáld meg ne “birtokolni” a felmerülő képeket és gondolatokat sem, hagyd hogy a példák találjanak meg téged. Mindenki nézheti a saját történeteit példának, én csak ötleteket adok. Mivel szerintem (s talán nem tévedek nagyot) a párkapcsolat területén zuhanunk a kontroll s a birtoklás téveszméjébe, így én is ezzel foglalkoznék most. Ne feledd, itt azt keressük, miért van belőle hasznunk, ha nem tudjuk elhinni, hogy nem birtoklunk és uralunk semmit. Nem könyvtárszagú bölcseleteket lapozgatunk. Keress történeteket és érzeteket hozzá! A birtoklás szó helyett használhatod a “nem akarom” (hogy ezt/azt tegye), “nem várok semmit XY-tól” mondatrészeket is. Nyugalmas, békés, szeretettel teli és nem félelmetes érzés az, hogy nem birtoklom XY-t… – mert nem tudom elveszíteni. Hogyan lehet igaz ez? Ide élő példák kellenek. Éld meg! – mert soha többé nem kell vele kapcsolatban megélnem az aggódás, félelem, szorongás, szomorúság, fásultság érzeteit. Hogy igaz? – mert nem tud befolyással lenni rám a negatív hangulata, tettei. Miért igaz ez? -mert egyúttal mégis bele tudok ereszkedni a helyzetébe puszta empátiával, együttérzéssel – mert jól vagyok akkor is, ha épp nem tudom mit csinál. – mert jól vagyok akkor is, ha épp nem azt csinálja, amit szeretnék. – mert a saját dolgommal tudok foglalkozni, és nem arra megy el az energiám, hogy kitaláljam, hogy lehetnék elég jó, elég szerethető, és nem azon morfondírozok, vajon mit gondolhat rólam a másik. – mert bármikor be tudom őt fogadni. Hogy lehet ez igaz? – mert megadom neki a tiszteletet és a felelősség őt illető részét, és önmagamnak is. – mert erősödik a bizalom. – mert képes vagyok önmagam legjobb oldalát nyújtani, és kihozni belőle is a legjobbat. – mert , igazán látni tudom a másikat, és nem csak ítéleteim szűrőin keresztül érzékelni. – mert birtokába jutok a szeretetnek. Hogy lehetnek igazak ezek a te életedben? Fotó: http://www.worthashare.com/
Ha tetszett a cikk, lájkold Facebook oldalamat, ahol még több tartalmat találsz!
Kommentek