Előző cikkünkben (A harmónia felborulásának okai női oldalról) már fejtegetni kezdtük a szeretet kérdéskörét, ami a legtöbbször félreértett “fogalom” a világunkban, mert valahogy sokunk tudat alatt megalázkodást, gyámoltalanságot, kiszolgáltatottságot, elnézést, gyengeséget, bárgyúságot, álszentséget önfeladást.. ért alatta, és azt hisszük, hogy csak a jónak ítélt dolgokra terjeszthetjük ki. De ha a szeretet alatt ellenállásmentességet értünk, kicsit közelebb jutottunk a tisztánlátáshoz. Írásunkban most kísérletet teszünk arra, hogy világosabban próbáljuk láttatni ezt az állapotot, illetve rávilágítunk arra is, vajon miért lehet igaz az, hogy nem a változtatni akarással, nyomulással és irányítással jutunk el a kívánt állapotba, élethelyzetbe, hanem épp az adott dolog, aktuális jelenünk elfogadásával. Jól tudom, hogy utóbbinak, az elfogadásnak a lehetősége félelmetes, ha épp olyan helyzettel küszködünk, melyből legszívesebben menekülnénk, ezért az a szándékom, hogy az írással kicsit eloszlassam a kételyeket. A téma körbejárásához Thaddeus Golas A lusta ember útikalauza a megvilágosodáshoz c. írását használom. “Amit a tagadásunkkal megteremtettünk, afölött pedig már nincs ellenőrzésünk; erővel a figyelmünkbe tolakszik, akár tetszik, akár nem, így a bűn, tudatlanság és tagadás világában élünk. Ugyanakkor viszont, ha állandóan nyitottak és ellenállás nélküliek maradunk az ilyen negatívumokkal szemben, akkor nem vagyunk kénytelenek bennük élni. Ha elfogadjuk, hogy a csúnyaság mindig bennünk van, akkor szabadon teremthetünk szépséget. Ha tudjuk, hogy a hülyeség mindig bennünk van, akkor szabadon hangsúlyozhatjuk az intelligenciát.” Természetes emberi törekvésünk, hogy csupa jó dologban dúskáljunk, és ennek elérése érdekében minden áron meg akarunk feledkezni az érem másik oldaláról. Ha ez megjelenik az életünkben, mint ellentétes pólus, megpróbálunk harcolni ellene, legyűrni vagy csak egyszerűen nem tudomást venni róla – vagyis elfogadjuk azt, amit tudatosan választottunk, de megtagadjuk azt, amit “nem választottunk”, holott az is része a választásunknak. Pusztán jó szándékból megpróbáljuk letagadni vagy valamilyen módon eltüntetni világunkból a már megnyilvánult dolgot. Lehet úgy, hogy kilépünk, felborítunk mindent magunk körül, lehet, hogy tisztogatjuk az elménket különféle módszerekkel, agykontrollra járunk, imádkozunk azért, hogy valakik, ilyen-olyan felsőbb erők vigyék már el tőlünk a gondolatainkat és kínzó helyzetünket… stb. Akár az aktív, cselekvő, akár a passzív, nem-cselekvő módszert választjuk, ha a mögöttes motiváció az “én ezt nem akarom, nekem ez így nem jó, nem bírom ezt tovább” ellenállásából adódik, akkor ne lepődjünk meg, ha a kisebb-nagyobb változtatások ellenére megint belebotlunk – akár más formában is – az adott, nem-kívánt dologba. De miért lehet ez? Egyrészt azért, mert a “rossz”, vagyis inkább az árnyoldal sosem a körülményekben rejlett, hanem önmagunkban, a hozzáállásunkban, tehát bárhová is megyünk, magunkkal fogjuk cipelni, és ezen a szűrőn/rezgésszinten keresztül fogunk érzékelni az adott dolgot. Másrészt pedig: “maga az indíték, hogy meg akarod tisztítani önmagad, mivel spirituálisan tisztátalannak érzed magad, meg fog akadályozni minden igaz sikerben, míg csak meg nem tanulod, szeretni azt a tisztátalanságot, amivel kikezdtél.” A mennyországhoz vezető út nem lehet negatitvitással kikövezve. Ha a változtatásod indítéka a tagadás, egy negatív érzet megsemmisítése, akkor ezeknek a nem-kívánt tapasztalatoknak a sora sosem fog véget érni. De “ha megtanultad szeretni a poklot, a mennyországban leszel.” Vagyis a megoldás a jelen felbukkanó dolgok, gondolatok, érzetek szeretetében, vagyis a nekik való ellenállás-mentességben rejlik. Mit jelent az, hogy szeretem és nem ellenállok? Először is, mit jelent az, hogy ellenállok. Az ellenállást legtöbbünk pozitív felhanggal csinálja. Ha a tudatába tolakszik valami, ami megijeszti őt, mindent megpróbál elkövetni annak érdekében, hogy megszabaduljon tőle. A magukat spirituálisnak való emberek esnek a leginkább abba a hibába, hogy a szeretet, a béke zászlaja alatt különféle oldások formájában próbálják legyűrni a gyűlölt jelenségeket, majd nem értik, hogy miért, de a módszer kudarcot vall, vagy más megoldandó problémák bukkannak fel az életükben. Magamat is beleértve, ritkán látok olyan embert, aki azt kérné a gurujától, mesterétől, istenétől, a Mikulástól vagy bárkitől ezen a Földön, hogy tanuljon meg szeretni, nem ellenállni és elfogadni azt, ami van, legfőképpen önmagában.(lásd: Biztos rossz a valóság? Menekülj ki a spirituális (ön)átverésből) . Elsőként meg kell értenünk, hogy a világ egy-egy jelenségének számos arca van, mely a tudatszintünk szerint változik, vagyis a jelenség a mi hozzáállásunk szerint változik. Ezt megfigyelhetjük egy hétköznapi példával is: ha boldogok vagyunk, akkor ez rásugárzik mindenre, ami körbe vesz, az emberek visszamosolyognak ránk, az esős időt áldásnak tartjuk. Máskor viszont (holott odakint változás nem történt), minden jelenség bosszantó és bántó – az esőtől beázik a cipőnk, az emberek pedig gorombák. David R. Hawkins egy nagyon jó példával él arra vonatkozóan, hogy a tudatszintünknek megfelelően hogyan tudunk viszonyulni embertársainkhoz, pl. egy hajléktalanhoz. A félelem alacsony energiaszintjén megijedhetünk, hogy esetleg ki akar minket rabolni, a harag energiaszintjén, hibáztatjuk a sorsáért, esetleg a társadalmat okoljuk a szociális megoldatlanságaik miatt. A bölcsesség, szeretet magasabb rezgésű tartományában az is eszünkbe juthat még mindig ugyanarról az emberről, hogy ő aztán tudja, milyen nem birtokolni, és mély tiszteletet érezhetünk e bölcsessége iránt, a legkitágultabb tudatszinten pedig nem látunk különbséget, ugyanazt a lényeget látjuk testében lüktetni, mely önmagunk alkotórésze is. Amint láthatjuk minden igazság részleges és nem teljes, amíg egy-egy szinten leragadva vizsgáljuk ugyanazt a dolgot. Olyan valaminek ellenállunk, ami nem is létezik igazából, mert egy magasabb szinten ugyanaz a valami már teljesen más értelmet nyer, más értelme és mondandója van. De ha valamit másnak szeretnénk látni, vagy teljesen kitágulva a valóságot szeretnénk megtapasztalni, akkor ahhoz el kell felejtenünk a morális megfontolásokat, más szóval: nem fogunk úgy szintet ugrani, ha jobb emberekké akarunk válni. Egyet tehetünk, elfogadjuk, hogy azon a szinten ahol vagyunk, ilyen gondolatok türemkednek az elménkbe. Vagyis bármi jöhet az adott dologgal kapcsolatban, nem teszünk vele semmit. Nem próbálunk olyan ingák lenni, ami csak az egyik, az általunk jónak tartott oldalra leng ki. Vagyis, ha megpróbálod becsukni a zavaró dolgok elől az elmédet, “vissza fogsz esni egy alacsonyabb rezgésszámba. De ha nyugodtan nézel a nem kívánt eseményekre, és elfogadod őket gondolatban, és szereted önmagad azért, mert nem tetszenek neked, akkor tovább fogsz menni felfelé. Azt is mondhatod, hogy egy ideig rémképeidet is el kell fogadnod a magas állapotaiddal együtt.” Ez a működés olyan, mint amikor örvénybe jutsz: ha kapálózol, megfulladsz, ha hagyod, akkor az örvény maga dob ki a felszínre… Az átalakulás megtörtént, a változás erőltetés nélkül létrejött. “Semmi ellenállás! Ez nem azt jelenti, hogy fizikailag passzívnak kell lenned, vagy bárgyúan be kell dőlnöd rossz vibrációknak, vagy, hogy hagynod kell kirabolni magad. Csak annyit jelent, hogy semmi ellenállás ne legyen az elmédben. Légy szabad a fejedben, cselekedj szeretetből, és tedd azt, amihez kedved van. Nincs olyan cselekedet, ami mindig csak jó, vagy csak rossz: az egyetlen igazi változó a szeretet, amellyel cselekszel. Amint kinyitod a tudatosságod, az élet magától jobbá fog válni, még csak próbálkoznod sem kell.” Amit sokan kritikaként felrónak az ellenállás-mentességnek az az, hogy azt gondolják róla, hogy az ember kiszolgáltatott és cselekvőképtelen lesz általa. Pedig békével a lelkemben is vissza tudom utasítani azt, ami nem kell, sőt valójában az igazi döntés is csak így hozható meg, mert az ellenállás-mentesség állapota egyben valós és kiterjedt látást is ad az embernek. Ebben az ürességben meglátható az is, amire borús elmével egyáltalán nem tudtunk figyelni – észrevehetjük az apró változásokat, a számtalan lehetőséget, ráláthatunk a dolgok végkimenetelére is. “Ahhoz, hogy felemeld tudatosságodat, semmi értelme megváltoztatni a gondolkodásodat, a hitedet, a viselkedésedet, a lakóhelyedet, vagy a társaságodat. Se nem önkényes, se nem véletlen, hogy ott vagy ahol vagy, úgyhogy akár rendbe is hozhatod a hozzáállásodat, mielőtt megváltoztatnál valamit. Különben azon kaphatod magad, hogy az egész teremtett világon át kergeted az igazi helyet, és még a Végtelen üdvösség Tengerét sem érzed igazinak.” Utóbbi a magyarázata annak, miért váltogatjuk olyan sűrűn a kapcsolatainkat. Az üdvösséget másokból akarjuk kinyerni, ahelyett hogy önmagunkban keresnénk. Még a legjobbnak ígérkező kapcsolatainkat is sutba vágjuk, ha azt érzékeljük, hogy valami – amiről nem is tudjuk, mi – elromlott, és tovább keressük a kielégülést, pedig a megoldás egyszerű: “ha az érzéseid elhalványulnak egy mélyen szeretetteljes élmény után, valaki iránt, akkor megértheted, hogy ami elhalványul, az az, hogy térben voltatok, most pedig mindketten egy alacsonyabb szinten rezegtek. Ha tudod ezt, és azt is tudod, hogy az alacsony hangulat is éppoly könnyen elmúlhat, ahogy jött, akkor kevésbé vagy hajlamos nagy döntéseket hozni, és veszekedésekbe bonyolódni miatta. Elég, ha ellazítod az agyadat, és csak nézed, ahogy áthalad rajta.” Természetesen az is előfordul, hogy a másik inkább a “lehúzlak a szintemre, mert ott biztonságosnak hiszem” játszmát folytatja inkább, és ilyenkor teljesen normális, ha a tovább haladás mellett döntesz. Nem kell magadat kevésbé szeretned a másikért. Összefoglalva tehát: – ha a jobb akarása negatív indíttatásból ered – még akkor is ha spirituális (látszat)szeretet jegyében is teszed -, azzal csak még több negativitást teremtesz. Ugyanis a szeretet mindent magába foglaló állapot, nem válogat jó és rossz között. Amíg a kellemetlenségtől megvonod érzéseidet, az mindig előbukkan és túlsúlyban lesz. Mert egy dolognak mindig két arca van. Azonban ha elfogadod mindazt a negatívitást, amit érzel, gondolsz vagy teszel, akkor szabadon hangsúlyozhatod a pozitív oldalt. Szépség nincs csúnyaság nélkül… – nem kell megváltoztatni semmit. Épp a folyamatos akarással kényszeríted ki az élettől azt, amit nem akarsz, és csak beleragadsz a helyzetbe. Pedig az csak azért jött, hogy megszeresd. Ha szereted, akkor az már nem bánt, így többet nem is kell, hogy jelenlétével figyelmeztessen. – szeretni annyit tesz, nem állni ellen neki. Ha félsz, félj, ha haragszol, haragudj. Engedd meg! Ha olyat gondolsz, amit nem kéne gondolnod, gondold. Minden helyzet előhozza belőled az elrejtett dolgaidat azért, hogy végre ne kilökd magadból, hanem integráld azokat. Amint ez megtörténik, szabad vagy, és kezedben a döntés, akarod-e használni ezen részeidet vagy sem, többé nem uralkodik rajtad. Amíg letagadod, addig függsz tőle, nem tudsz játszani, be vagy akadva. – az erőből való változtatás sok formában jelenik meg: más embereket kezdesz irányítani vagy magadat. Gyógyítgatsz, tisztítasz, elmét-pucolsz, lehatolsz a gyökerekig, meg akarod érteni, amit nem értesz. Előbb kérdezd meg magadtól, minek van szüksége most a leginkább a szeretetre, és utána cselekedj, ha még kell. Fogadd el azt is, ha erőből akarsz változtatni. 🙂 De legfőképpen! Ez a cikk csupán gondolatébresztő azoknak, akik a szeretetükben akarnak teljesek lenni. Nincs baj azzal, ha nem akarsz vagy ez egy hülyeség. Őszinte ember vagy, dobd a kukába, vagy kommentelj ide egy jó durvát! Mert te legalább szereted a haragodat! 🙂 Az egész idézett írást itt olvashatod el. Fotó: Dennis Ziliotto
Ha tetszett a cikk, lájkold Facebook oldalamat, ahol még több tartalmat találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: