Ha már valaki egyszer belebonyolódott a „spiri” élet- és gondolkodásmódba, az talán kapiskálja, hogy ez a fajta „szent” elköteleződés is gyakran a nagy szeretettel kiirtani kívánt ego és negativitás melegágyává válhat, és tulajdonképpen csak külső mázában különbözik mondjuk egy politikai párthoz való vakbuzgó elköteleződéstől. Összegyűjtöttem most pár olyan gyakori csapdát, ahová a csillámporosan ragyogó spiri-egónk csalogat be minket nagy előszeretettel, ám a verem mélyén mégiscsak kiderül egy idő után: ez csupán egy újabb trükk volt, egy érdekes és ragyogó káprázat.
- Megvilágosodtam, mert most már átlátom, hogy a világot háttérhatalmak irányítják, a Piramisokat pedig az UFÓ-k építették.
Természetesen, ki vagyok én, hogy megcáfoljam, hogy a kötelező oltásokba csipet rejtettek, hogy Hillary Clinton egy raptoid, és valójában a Man in Blackben szereplő absztrakt űrlények mászkálnak itt közöttünk, hogy a magyar nép a kiválasztott, és tulajdonképpen egy szívcsakrán ülünk, a DNS-ünk meg nem úgy spirálos, mint a többségnek… stb. De kérdem én: jó lesz-e az életem, ha ógörög polgárként mítoszokban, Szküllákban és Kharübdiszekben hiszek? Vajon a békémet és elfogadásomat segítem elő azzal, ha kóros szinten üldözési mániát alakítok ki magamban, és a világot továbbra is felosztom fényre és sötétre, csak mondjuk már nem az esti híradó segít hozzá a rettegéshez, hanem David Icke videói? Vajon gyengül-e az egóm attól, ha odaállok a történészek elé, és jól beolvasok nekik arról, hogy igenis kimaradt párszáz év a történelemből? Csökkentem-e a negatív érzeteimet azzal, hogy mindezek után felháborodok és kikérem magamnak, ha pszichiátriai kezelést javasolnak nekem? Szerintem nem.
Ashtar Sheran, a Jézus Ufó, a háttérben egy gonosz raptoid leselkedik
- Mivel a világ egy illúzió, elfordulok a világi dolgoktól – magvakkal és fénnyel táplálkozom, megvetem a pénzt és a testi örömöket, gyolcsba tekerve járok, bevásárló lista helyett mantrákat írok.
Azt hiszem, a legnagyobb félreértés ebben van. A spirituális ego szereti spirituálissá és nem spirituálissá osztani a világot, vagyis ugyan úgy címkéz, mint a „hétköznapi” ember. Felosztásával magasztossá és alacsonyrendűvé teszi a jelenségeket, vagyis pont úgy viselkedik, mint egy materialista kishivatalnok, aki pozíciója szerint értékeli az embereket. Az értékelés, összehasonlítás márpedig épphogy nem spirituális.
- Na jó, mégsem fordulok el a világi dolgoktól. Utam során megtalálom duálpáromat/ lélektársamat/ ikerlángomat, mert ketten egy egészet alkotunk.
A jó hangzó nevekkel felruházott, véletlenül sem párkapcsolatnak nevezett férfi-női viszonyokat keresők kicsit önellentmondásban vannak magukkal. Egyrészről egészben is teljesek és boldogok, másrészről minden spirituális trükköt bevetnek, hogy „bevonzzák” a számukra ideális társat, márpedig ez a kétféle törekvés ütközik egymással. Miért akarom annyira, ha egésznek érzem magam? Természetesen párra találni és egyúttal egésznek lenni egyáltalán nem egymást kizáró dolog, mégis úgy érzem, kicsit önbecsapás szagú zűrzavar van a lelkekben. A másik hátulütője a dolognak, hogy mivel ezekről a kapcsolódási formákról már egész szakirodalom van az interneten, regék mesélnek arról nekünk, milyennek kell lennie a lelki társunknak, ezért a spirituális egónk bevihet abba a csapdába, hogy kimenekül egy jó dologból egy-egy konfliktus és probléma esetén, mondván, ilyen alantas földi játszma márpedig a mi esetünkben nem fordulhatna elő, ha valóban isteni kapcsolódásunk lenne. Aztán persze az is megeshet, hogy az interneten keringő használati utasítás és jellemzés szerint olyasvalakihez ragaszkodunk, akinek aztán semmi köze nincs hozzánk. Hagyjuk a címkéket, és érezzünk rá mi magunk a szeretetünkre, mert képesek vagyunk rá anélkül is, hogy feltétlenül értelmezni kelljen megérzéseinket és ösztönös látásunkat a másikkal kapcsolatban.
Ikerlángok szocreál stílusban
- Utam során tükröt mutatnak rólam embertársaim, így még a legerősebb tükröt is szeretettel kell fogadnom!
Ez a „de erős tükröt mutatsz nekem, ergó legszívesebben pofán basználak egy fél téglával” esete. Egyáltalán NEM KELL a hülyéket szeretetettel fogadnod, ha nem tudod, de haraggal sem kell rájuk tekintened, ha nem tudsz rájuk haragudni. A lényeg, semmit nem kell úgy tenned, ahogy éppen ne lenne természetes. Én azokat a módszereket tartom előnyösnek, melyek teret biztosítanak az ego érzéseinek is, majd átfordítják, egy magasabb, tágabb nézőpontba emelik azokat. A negativitás legyűrése ájtatos hozzáállással nem fog sikerülni, csupán úgy, ha teret adsz neki is és megérted. Ha ez megtörténik, már nem kell erőlködnöd, mert a megértő hozzáállásod zsigereidből fog jönni. Míg nem jön egy újabb idegesítő barom, pardon, tükör…
“Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, mit basztam el én a héten”
- Megválogatom, mire gondolok!
Csakugyan? De ügyes vagy! A Titok és effélék abból a tudatlanságból születtek, mely szerint én vagyok a gondolkodó, ezért szelektálhatok. Ezzel szemben Buddha azt mondja, nem te vagy a gondolkodó, mivel nem vagy azonos az elméddel. Erre te is rájöhetsz, ha behunyod a szemed, és egyszercsak meglátod, hogy a gondolatok anélkül áramlanak, hogy te meg tudnád határozni, mi legyen a következő. Szóval mindegy, hogy ki mit mond, mielőtt elhinnéd, tegyél inkább egy kísérletet. Persze mondhatod, hogy ott van az a bizonyos tudatos hang, aki közbeszólhat, de aztán megint elindul az áramlás és csapongás, a rémképzetek és az automatikussá vált negatív gondolatok sora. A gondolatok önmagukban hatástalanok, te vagy, aki táplálod őket, így egyszerűen amit nem szeretnél, azt nem kell többé sehogyan sem táplálni, egyszerűen csak kihúzni a dugót. Persze hajtogathatod, hogy „jó vagyok, szép vagyok, szerethető vagyok”, csak közben kifut a kávé, a gyerek meg kimászik az ablakon.
- Félelmemmel megteremtem félelmem tárgyát, ezért mindent megteszek annak érdekében, hogy elmúljon!
Szóval nem húztad ki a dugót és még mindig táplálod. Csoda, hogy még mindig félsz? A rettegéssel és annak leküzdésével valóban szörnyű életet teremtesz magadnak, mert hiszel benne, ezért félelmed tárgyai folyton ott keringenek a fejedben, és ez nyilván kihatással lesz a környezetedre. Én tíz évig nagyon „akartam” egy betegséget teremteni, mégsem sikerült, sőt a gonosz tündértől is féltem, mégsem varázsoltam még oda az ágyam végébe. A félelem csak az őt tápláló gondolat miatt szörnyű, önmagában egy beszorult, lüktető, égető energia, mely könnyen távozik, ha megszűnik a hajtóerő, a mániákus gondolkodás.
Bár nagyon féltem tőle, még sosem láttam élőben 🙂
- A boldogság és beteljesülés felé vezető úton el kell hárítanom az akadályokat, és feloldoznom magam a múltban lerakódott lelki salakanyagtól, ezért előző életeimbe, a gyerekkoromba, párhuzamos univerzumokba utazom, hátha ez lesz az utolsó lelki teher.
Mivel mindez rettentő izgalmas, az ego pedig imádja a drámát és a történéseket, ezért óhatatlanul belemerülünk ebbe a tevékenységünkbe, de mivel a boldogság forrását még mindig nem önmagunkban keressük, rögeszméssé válhatunk a guruktól, a kineziológusoktól, a pszichiáterektől, a reikitől, a különféle masszázsoktól. Már pedig ezek – bár a megértésben mind-mind segítenek – tulajdonképpen ugyanúgy csak rajtunk kívül álló reménymorzsák, kapaszkodók és nem fogják elhozni a békét és a megváltást, ahogy a Télapó, a kedvesünk, a gyermekünk sem. Ha már unod a keresést, talán ez a cikk neked való: Úgy is csak addig fáj, amíg ütsz
- Rá kell jönnöm, mi az életfeladatom, a sorsom. Ezért numerológiai elemzésekbe bocsátkoztam, asztrológushoz jártam, angyalkártyát vetettem.
Hú, hogy én mennyit gyötrődtem ezen, főleg azért is, mert a spiri tanok még egy spiricsomagolásba bújtatott fenyegetéssel is megtoldották az életcél létigazságát: ha nem találod meg, majd lesz lehetőséged egy másik életben, vagyis Isten kinyír, ha húzod az időt. Szóval kártyáztam is, bevallom, ami hétfőn azt mondta, hogy gyógyítás, kedden gyereket kiáltott, szerdán állatokat, csütörtökön természetet, pénteken a tanítást, szombaton testmunkát, vasárnap pedig egyszerűen a bizalom kialakítását jelölte ki sorsfeladatnak. Talán ez az egész azt jelenti, hogy bízva önmagamban a természet lágy ölén testépítésre kell tanítanom a gyermekeket, miközben cuki kecskegidák vesznek körbe? Nos, Weöres Sándor írta egyszer: nem kell ismernem célom, a célom ismer engem, vagyis ahogy nagymamáink mondták, „az élet hozza fiam”. A ráhagyatkozás, a bizalom beválik. Mégiscsak igaza volt a vasárnapi kártyának?
+ egy kakukktojás: Azért mégis van valami furcsa és megmagyarázhatatlan….
Még mielőtt nagyon berágnál esetleg rám, amiért viccet csinálok az életmódodból, szeretném leszögezni, spirituális látás- és életmód igenis létezik, mint ahogy azon végigvezető út is. Azonban rá kell tudni érezni, mikor válik a járható út zsákutcává, mikor válik a megszerzett, és eleinte nagyon is lelkesítő tudás kiüresedett sallanggá, mikor nyúlik el az út valami végtelenül megfoghatatlanba a valóságtól fényévekre távol. Akármilyen úton is vagy, akármilyen módszerekkel is keresel, végül mindent el kell engedned. Mert neked nem mindentudó és mindent megoldani tudó szentté kell válnod, hanem igazi önmagaddá, aki ugyanazt a hétköznapi életet éli, egy különbséggel: önmagából és nem ideológiából éli. Ne legyenek elképzeléseid arról, hogy mi a spirituális. Nem kell ahhoz csillognia, csilingelnie, szivárványszínben pompáznia, angyali fényt kibocsátania, hogy azzá legyen. Mert akár a mosogatás, akár a napi irodai munka, akár a kapcsolatok is lehetnek mélységesen spirituálisak, egyszerűen, tanok nélkül, koncepciók nélkül. Itt és most!
Kép forrása: lelekletra.hu
Ha tetszett a cikk, lájkold Facebook oldalamat, ahol még több tartalmat találsz!
Akkor egészítsük ki!
1. A piramisokat olyan emberi civilizáció építette, melynek tagjai testméretben kissé magasabbakvoltak nálunk, fizikájuk alapját pedig a skalártechnika és piezoelektromosság alkotta. Rendkívüli módon ismerték a rezonanciák jelentőségét és használhatóságát.
2. Nagyon,de nagyon sokan még mindig nem képesek megérteni, amit Descartes 500 évvel ezelőtt mondott: “Cogito ergo sum.” Ha sikerülne megérteniük, hogy már csupán a gondolkozás képessége kizárja a világ “illúzió” voltát, akkor nem mondanának ekkora butaságokat…
3. Ebből a világból származunk, ennek a világnak a fizikája hat ránk, tehát ha tetszik, ha nem, itt kell boldogulni, tanulni, nemesedni lélekben. Ez a “duálpáros” történet agyrém, merthogy éppenséggel az “ikerlángom” 6 milliárd fényévre is élhet tőlem, vagy 2 millió év múlva. És akkor hogyan találom meg?…
4. Igen. De az embertársaink által mutatott tükör nagyon is csalóka képet hordoz. Az emberi személyiség ugyanis négy részből áll. (Amit tudok magamról és amit mások is tudnak. Amit tudok magamról, és mások nem tudnak. Amit nem tudok magamról és mások tudnak. Amit nem tudok magamról és mások sem tudnak). Ezek közül a részek közül a külvilág csak 50%-os képet tud nyújtani, s mivel helyenként elfogult, irígy, stb. még ennek a realitása is messze alatta van az 50%-nak. Tehát csak önmagam tudom elhelyezni önmagam által a világba.
5. Valóban meg lehet válogatni mire gondolok. Alkalmanként és helyenként. Nem is a gondolat maga a lényeg, hanem a hozzá kapcsolt vagy nem kapcsolt érzelem. Nem a gondolat árt, hanem az érzelem. Vagy épít. Az viszont igaz, hogy én magam döntöm el, mire figyelek oda. Ezt is. És azt is, hogy hasson-e rám vagy sem.
6. Tipikus “te melyik farkast táplálod?” kérdés. Amiben hiszel, amiért teszel, az fog megvalósulni, mert arra rezonálsz rá.
7. Nem gondolnám, hogy az előző életek léte a leghalványabban is bozonyított lenne. Nem gondolnám, hogy a párhuzamos Világegyetemekbe el lehet jutni másként, mint szemlélő (a gyökeresen eltérő fizikai viszonyok miatt). A genetikai program valóban átírható, mihelyt az ember felismeri, hogy mi az, amit át akar írni… Lehet, hogy a boldogság “forrása” önmagunkban van, ám aki táplálja és akit táplál, az “kívül”.
8. Lehetséges, hogy van sors. Egyfajta genetikailag és szociológiailag meghatározott életpálya mionden bizonnyal. Ám ez tudatosan, kitartással és elszántsággal felülírható. Nagyon sokszor az ember próbál értelmet látni a történések és események mögött, jelentést tudatosítani a maga számára, holott semmi ilyesmi nem létezik, csupán a korlátozott véletlen tevékenykedik.
+1 Csak azt visszük magunkkal, ami a fejünkben és aszívünkben van.