Hagyd - A legjobb varázsige - Egy tetovált lány vallomása

Egy tetovált lány vallomása…

Egy időben teljesen rákattantam azokra a tetoválós műsorokra, melyekben minden egyes alkotásnak megtudhattuk az előtörténetét, hiszen egy-egy ábra, szó többet mond viselőjéről, mint egy alapos biográfia. És én mindig is szerettem a rövid, de annál hatásosabb történeteket. Az enyém ezt meséli:

Világéletemben, de legalábbis az elmúlt 30 év túlnyomó többségében meglehetősen értelem-centrikus ember voltam. Ezt mások is észrevételezték nekem, emlékszem, hogy a magyar tanárnőmtől is egy idézetet kaptam búcsúajándékba Szép Ernő soraiból: “Az embernek az életrajza: a gondolatai. Minden, ami ezen kívül történik, idegen valami.” Valahogy így hangzott. És ez mindent elárul arról, mennyire egy “agyalós típus voltam”. Azt mondják, ez a nők sajátja, de szerintem inkább enyhe irányításmánia. 🙂

Vagyis, amit nem értettem, azt mindenáron, tűzön-vizen át, vasmarokkal meg akartam ragadni, és addig cincálni, míg valami következtetést le nem vontam. Ha jöttek a félelmek, nekik ugrottam, rá akartam jönni, mitől vannak, mikor érkeznek, mit kell csinálnom ahhoz, hogy elmenjenek. Ha valaki érthetetlen módon viselkedett, arra milliónyi választ adtam magamban, míg meg nem találtam a legmegnyugtatóbb variációt. Persze ennek az állhatatos tudásszomjnak is megvannak a maga előnyei, 1-2 diplomában testet öltve, vagy a kíváncsiság által megkapott tapasztalatokban, de egy idő után terhes lesz. Ha nem arra használjuk, amire adatott… Mert vannak dolgok, amiket jóval finomabb szinteken lehet csak megérteni, az intuíció segítségével.

Szerencsére ez utóbbi irány is kezdett kifejlődni, ahogy halványodott az elme kattogása. Ám még mindig szokásom (volt) fogva tartani az elmémben az élet azon dolgait, amiket egyszerűen nem értek. Ha épp egy problémás helyzet került a horizontomba, akkor még jobban sürgettem magamban ezeket a rájöveteleket. Egyik délután épp a szokott módon kínoztam magam a nagy gondolkodással, mikor legkedvesebb barátnőm elkapta a csuklómat, és tollával rákanyarintotta a következőt: “Hagyd”. “Rá kéne tetováltatnod”, tette hozzá cinkosan, nekem pedig nagyon megtetszett az ötlet. Ugyanis ez az egyszerű utasítás a bőrömön mágikus erővel rendelkezett: akárhányszor bekúsztak a nyughatatlan gondolatok, csak ránéztem, mint a puskázó diák, és huppsz, a gondolatok eltűntek, én pedig ott tudtam lenni, ahol épp vagyok.

Mikor aztán a tetoválók jól belémütötték e remek jó tanácsot, sokan rettentő kíváncsiak lettek a “miértre”. Valaki úgy értelmezte, hogy hagyjon békén :), és volt olyan is, aki teljesen kikészült, mondván: “Nem hagyhatod! Valamit az ember nem hagyhat! Igenis meg kell oldani, meg kell keresni, rá kell jönni. Aggódom érted, ezt nem hagyhatom szó nélkül!”. Hm, szóval te is kóros agyalásmániában szenvedsz – gondoltam magamban vigyorogva.

A kis mágikus szó azonban nem üzen többet, minthogy ne élj a fejedben. Lásd meg, ki vagy a gondolataid nélkül, hagyd el azokat, és fordulj önmagad felé. Hagyd, hogy a gondolatok által táplált hamis én összeomloljon, és hagyd, hogy teret nyerjen az benned, akire alig-alig figyelsz. Létezz. Ne akarj mindent megmagyarázni, és ha az emberek ezt nem veszik jó néven, hagyd, hogy megtegyék, hogy nem veszik jó néven. Hagyd meg nekik, az övék.

Persze van úgy, hogy puskáznom kell, és előfordul, hogy legszívesebben leradíroznám, amikor valamit olyan nagyon fontosnak érzek, hogy kényszeresen rátapadok, és nyüstölni kezdem. Mert mi lesz velem, ha hagyom? Mi lesz velem, ha nem irányítok? Mit fognak rólam gondolni az emberek, ha nem veszek részt az aktuális agymenéseikben, vagy épp nem magyarázom nekik a létezésem? Mit fogok szólni mindehhez én? A varázsige tehát érdekes, ezidáig szembesületlen érzeteket hoz fel a mélyről, majd tünteti el, ha hagyom. 🙂 És természetesen nem csak nekem üzen: ha látom, hogy valaki bepörgötten vergődik az elméjébe zárva, csak lehúzom a pulcsit, kivillantom a tetkót, és az eredmény garantált.

Ez a szimpla szó ősbizalomra nevel, és alázatra, mely szerint szabadabban, intuítivabban, eredményesebben tudunk cselekedni, ha nem szolgáljuk az elménket, és kicsit kiengedünk. Hogy bár nem rossz, ha értjük magunk körül a dolgokat, de az sem baj, ha épp nem tudunk semmit. Úgyis csak addig van a megértésnek jelentősége, míg az elme alá vetve éljük meg magunkat. A létezéshez, boldogsághoz, teljességhez minderre semmi szükség nincs…

Neked mit mesél a tetoválásod?

Ha tetszett a cikk, szeretettel várunk facebook oldalunkon is!