„Már pedig én nem ragaszkodok” – buddhista szabadság vagy egyszerű önbecsapás?

Lehet, hogy a spiri piac által diktált bölcseletek végre jó lehetőségként szolgálnak arra, hogy átlagos sérüléseinket mögéjük bújtatva akár követendő eszmének állítsuk fel azokat ahelyett, hogy – inkább felismerve valódi természetüket – meggyógyítanánk és kezelnénk magunkban?

Pedig Buddha azt mondta…

 … hogy minden ragaszkodás szenvedés. A megállapítás igazságát magunk is könnyen beláthatjuk, mennyire szenvedünk, amikor kívánságunk tárgyát bizonyos idő elteltével elveszítjük, vagy meg sem kapjuk. Ezzel szemben ott van a tény, hogy egészséges kötődés mennyire fontos lelki és fizikai egészségünk táplálásának érdekében; a csecsemő egész egyszerűen belehal, ha nem kapja meg a szükséges törődést, mellyel óhatatlanul kialakul benne a kötődés, mondjuk ki, ragaszkodás a jólétét biztosító személyhez. És nem csak a csecsemőnek, ez nekünk is fontos. Ám mostanában azt tapasztalom, ezt a belső, ösztönös igényünket egyre inkább félünk bevallani, különösen azok, akiket beszippantott valamiféle spiri-biri irányzat.

Persze bármit kimondunk, akármilyen jóindulattól vezérelve, az elég torz formákban ölthet testet, és egészen más, tudatalatti „érdekeket” szolgálhat. A buddhizmus.hu-n olvasom, hogy „ez a lényegi buddhista alapbeállítottság viszonylag korán egy átértelmezésen és félremagyarázáson ment keresztül, aminek következtében az emberi vonzódás és szeretet minden fajtáját negatívan kezdték megítélni. A német nyelvterületen gyorsan elterjedt ez a felfogás, és a „kötődés”, illetve „ragaszkodás” szót elkezdték a szeretet és vonzódás minden formájára megkülönböztetés nélkül alkalmazni (függetlenül attól, hogy szenvedélyvezérelt, birtokolni vágyó ragaszkodásról, vagy pedig szeretetteli, a másikat boldoggá tenni kívánó odafordulásról és odaadásról volt-e szó). Ezáltal a nyugati buddhizmus időnként komor, aszketikusan világellenes színezetet kapott.” Vagyis – mint írják – érdemes megkülönbözteti a rossz kötődést (ragaszkodás) jó kötődést (szeretettel teli odafordulás, figyelem a másik iránt) egymástól.

Ezzel semmi gond nincs, és nem is akarom szétszedni a buddhista tanokat, egyszerűen csak fel akartam vezetni azt a manapság elég divatos, sokszor különféle tanok által is megtámogatott jelenséget, mely sokkal egyszerűbb és prózaibb annál, aminek elsőre tűnik: a kötődési problémák varázs-köntösbe való csomagolását, és ezt követendő magatartásként, elérendő, magasztos célként feltüntetni.

A köntös még a párkapcsolatban sem hullik le

Sőt ott kerül fel a leginkább. Én is hordtam. Annyira emelkedett akartam lenni, hogy úgy tettem, mintha engem már nem érintene a másik közönye. Ami persze nem közöny volt, hanem „buddhista életfelfogás”. „Én nem tudok birtokolni, nyugodtan menj el, amikor akarsz” – mondta egykedvűen, engem pedig elkápráztatott ez a „megengedő” szemlélet, miközben ott tombolt bennem (a gonosz egónak csúfolt) düh és szeretetlenség-érzet, és ezen „alacsonyrendű” érzelmek miatti bűntudat. Több év kellett ahhoz, míg ráeszméltem, hogy nem Buddha született le a párom személyében újra, hanem egy kötődésképtelen kősziklával élek együtt, aki annyira retteg az érzelmeitől, hogy nemcsak érezni, de már beszélni sem tud róluk, csak a teste jelez mindenféle vesekő formájában megkövesedett érzelmeiről. Én pedig szintén kezdek ilyenné válni: nem azért feltétlen, hogy meglépjem magamban a „gyarló” emberit, hanem mert nem akarom, hogy fájjon. Hónapokat töltöttem azzal, hogy igazoljam magamnak elismert tanítók szavai által, miért „egészséges” nem megkapni a párodtól a szükséges szeretetet, és kapcsolatunkat egyfajta „fejlődésnek” tekintettem, mely majd elvezet az áhított Nirvánába, a totális kötődésmentesség állapotába, ahol nincs semmi negatív érzet és gondolat. Mindezt igazából csak azért, hogy nehogy fájjon. Aztán túlnyomás keletkezett a kapcsolatban, lehullott a varázs-köntös, és fájt, mint a hétszentség, de nagyon. A kapcsolat valóban fejlődéshez vezetett, csakhogy nem az eredeti elképzeléseim szerint: az érzelmek és a velük kapcsolatos őszinteség megengedéséhez. Ami – legyen az érzelem akármilyen „negatív” – számomra a legboldogabb Nirvána, mert igazi szabadság van benne.

„Nincs tétje”, „semmi sem bánthat igazából” – avagy a „ha egy gomb leszakad…” esete

 Nagymamám azt mondta aktuális szerelmi gyötrődésem közepette mindig, „ha egy gomb leszakad, egy helyébe száz akad”. Vigasztalóan arra utalva, hogy tök mindegy, hogy lelépett az aktuális pasi, nem véletlen az aktuális jelző, jön majd helyette kárpótlásként száz is. Ez igaz is, meg nem is. Mert abban a pillanatban csak ő van, és csak ez a fájdalom – el kell gyászolnunk, fel kell dolgoznunk, amin nem segít a jövőbe révedés. Ez már lehet maradi mondás, de épp ugyanilyen a „valójában nincs tétje”, „nem bánthat semmi igazából” bölcselet is, vagy ez a neten talált szösszenet:

„Egyedül vívtam meg a harcaimat,

nincs szükségem „mindenáron” valakire…

De, ha VALAKI benne van az Életemben,

az azért van, mert értékelem

és azt akarom, hogy

BENNE legyen…”

Szerintem elég béna, és hiába szándékszik azt sugallni, hogy „én egyedül is egész vagyok”, valójában a capslock-os nyomatékosítással jobban emlékeztet az „én egyedül is megvagyok, b@sznátok meg” kamaszdacra. És még mindig nem állítom ezzel, hogy egyedül nem lehet jól lenni, mert nagyon is. Csakhogy legtöbbször berögösítjük magunkba ezeket a frázisokat, és bunkernek használjuk azokban a pillanatokban, amikor valójában mást érzünk. Igen, egy nagyon tág perspektívából semminek nincs tétje, és olykor meglep minket a kegyelem, hogy valójában így lássuk az élet dolgait. És hasonlóan magas nézőpontból végtére is semmi sem bánthat minket, hiszen túl lehet jutni a nehéz helyzeteken is. Ahogy az egyedüllét még nem jelent magányt. De számtalan embert ismerek, aki hitrendszert épített fel erre a divatfázisra, csak mert képtelen párkapcsolatba kezdeni, mert úgy érzi, tétje van. És olyat is, aki azt mondja, nincs tétje, ezért nem figyel az igényeire, a vágyaira, nemcsak a másikéra, de a sajátjáéra sem. Bármilyen bölcseletet is szövünk magunk elé tehát, mindig egy valami elől menekülünk: hogy ne fájjon.

Nekem egyetlen egy dolog jött be az ilyen önbecsapások elkerülésére: hogy amikor épp rosszul voltam, nem ragaszkodtam az „aktuális világnézetemhez” és kedvenc bölcseleteimhez, akármilyen presztízsszemély szájából is hangzottak el. Ha fáj, hát fáj. Ha akarom, hát akarom. Ha ragaszkodok, hát ragaszkodok. Ha szorongok, mert úgy érzem, ennek most tétje van, akkor úgy érzem, hogy ennek most tétje van.  Ha magányos vagyok, akkor magányos vagyok. Mindegy, hogy irreális képzelgések folytán esem ezekbe az érzelmi állapotokba vagy valós okaim vannak-e rá, hülyeségnek tartom-e magamban ezt a dolgot, vagy úgy érzem, igazam van, inkább megélem, ami van. És megpróbálom elkerülni a hajlamot, hogy filozófiát gyártsak belőle. Mert ha így teszek, az olyan pillanatokban és feltétel nélküli szeretetet akarok mindenki iránt érezni, amikor az egész világot utálom, vagy az undorom ellenére zellert akarok enni, csak mert elhittem, hogy jót tesz a vízháztartásomnak. Az ellenkezőjét tenni, annak ami bennem van – el sem tudok ennél egészségtelenebbet képzelni. Aztán persze van olyan, hogy egy másik „én” ücsörög bennem, sóhajt egyet, tiszta fejjel ránéz az 5 perccel ezelőtti érzelmi állapotra, és azt mondja őszintén: „minden jól van”. Ahogy olyan is van, hogy ellenállok és szenvedek, mert nem akarok benne lenni, és mert meg akarok felelni az általam tökéletesnek tartott állapotnak. Az érzelmek érzését (ami kiskorunkban még olyan egyszerűen ment) újra meg kell tanulnunk, és ez nem mindig könnyű. Hisz mennyi – akár bölcseletnek látszó – gátat, blokkot építettünk rá az évek során.

Egy szó, mint száz: vigyázzunk, milyen bölcsességekkel fojtjuk le, ami bennünk van. Mert legyen az akármilyen szép és igaz, a bennünk élő fájdalomelkerülő hajlam tudattalan a maga javára fordítja le azt. És így egyet biztos sikerül elkerülnünk: a megengedő, szeretettel teli, ölelő őszinteséget önmagunk legtöbbször kirekesztett, elítélt, szégyenben tartott, ám mélységesen emberi volta iránt.

Képek forrása: nemkutya.hu, demotivalo.com

Ha tetszett a cikk, lájkold Facebook oldalamat, ahol még több tartalmat találsz!