Nyitás | Már megvagy!

Az utóbbi néhány hónapban – amíg a Már megvagy blog szünetelt – számtalanszor írtam meg a „na most aztán írni fogok” hangvételű bejegyzéseimet, de aztán mindegyik verzió a kukában landolt. Nem talált a téma, elapadtak az ötletek, valami a végéhez ért. Olyannyira, hogy még azon is elgondolkodtam, itt az idő bezárni a blogkaput, és kiötölni valami mást. De a terméketlenség ellenére valahogy nem bírtam elengedni a Már megvagy virtuális kezét, ráadásul pár olyan olvasó is felbukkant, aki a folytatásra biztatott. Ezúton is köszönöm nekik. 🙂

Valami a végéhez ért, ahogy írtam, és tényleg. A 2016 nekem is a változások, lezárások éve volt. Év elején eltemettem a Nagymamámat, elhagytam a „biztonságos” munkámat, ami neonfényével kezdett teljesen belül is kiégetni, szabadúszó lettem, lett saját lakásom, ahová a párommal együtt költöztem, kitörlesztettünk pár tartozást, elkezdtük felújítani a nyaralót, megismerkedtem párom gyermekével – csakhogy párat említsek. De ezeknél talán még fontosabb volt annak a sok mindennek a feldolgozása, ami az előző években történt, a prioritásaim fokozatos átrendeződése, a saját utam megtalálása, amely mostantól már nem valaminek a legyőzéséről, valamin való túljutásról szólt, hanem egy olyan élet megteremtéséről, amely – divatos szóval élve – önazonos, amelyben szeretek létezni, és amely a legtöbb lehetőséget nyújtja nekem, és a hozzám közelálló többiek számára. Mondhatni nem életmódot váltottam, hanem életet.

Ehhez viszont kellett az elvonulás, a bekucorodás, még egy kis bezárkózás is. Nehézzé, nehézkessé is vált számtalan dolog, az egyik ilyen például az, amit önelemzésnek hívok. És épp ezért vált kétségessé a blog további sorsa, hisz itt annyi minden erről szólt: a kutatásról, a belső motivációk feltárásáról…stb. Én pedig egyszer csak azon kaptam magam, hogy hihetetlenül fáraszt az, amikor arról írok-olvasok, mi áll ennek és annak a hátterében, miért vannak a dolgok így és úgy, milyen identitásaink/mechanizmusaink/elkerüléseink…stb. vannak, milyen hatással vannak ránk gyermekkori traumáink, mit tegyünk, hogy jól legyünk – szóval mindaz, amit egyszerűen szólva önismeretnek nevezünk. Egyszeriben olyan súlyosnak, bonyolultnak, számtalan irányban elágazó labirintusszerű ingoványnak tűnt ez az egész, se vége-se hossza dolognak. Úgy éreztem, nem tudom ezt az irányt folytatni, mert egyszerűen nem érdekel. Lejárt. Jó volt, hasznos volt, de elég volt.

Ismételten rájöttem, a problémák azért duzzadnak akkorára, mert energiát adunk nekik – akkor is, amikor „szeretetből” foglalkozunk velük. Minden zavaró kis hülyeségünk azért zsizseg ott, mert azt hisszük, foglalkoznunk kell velük, meg kell őket oldanunk. Ellenben ha hagyjuk, addig van helye, ameddig helye kell legyen. „Tart, amíg tart” – ahogy az Oraculum mondta. Semmit nem kell tennünk vele, még szeretni sem. Jó játék, de vannak jobbak is – az utóbbi hónapokban ezeket hagytam magamban megfoganni.

Ennek ívén pedig a blog – terveim szerint – a következőképp fog változni:

Életszerűség: több lesz a mese, hétköznapi történet, anekdota, elevenség, riport
Egyszerűség: nem akarok nagyot mondani, de legfőképpen nem agyonelemezni
Fókuszváltás a hálára: a dolgok más aspektusból való bemutatása, kis „tréning” arra, hogyan lássuk tényleg azt, ami van, a nincs helyett
Sokkal több nőiség: puhaság, megengedés, amitől talán a férfiolvasóim sem rohannak a falnak, de most nagyon ez van a fókuszomban, és borzasztóan élvezem
Jóga: Utóbbi jegyében kezdem el februárban a női jóga oktatói képzést, amiről biztos lesz mit mondanom
Új dizájn: A blog hamarosan külcsínében is megváltozik egy szupertehetséges barátnőm keze által. Igyekszem több saját készítésű képpel illusztrálni a mondandómat.
Rugalmasság: Végül pedig továbbra sem tartom magam keretek között, változik, ahogy akar, hisz eddig is ezt tette…