Egy ideje – mint az látszik is – küzdök azzal, hogy írjak erre a blogra. Pedig szép dizájnt is terveztettem neki, hosszabb hallgatás után nagy lelkesedéssel újra is indítottam februárban, aztán megint elapadt bennem a szó. Nem mintha ne lett volna mondandóm, sőt, mégsem ment a továbbadás. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért…
Először arra gondoltam, hogy akkor fogant ez a felület, amikor nagyon nem voltam tisztában önmagammal, csak annyit tudtam, az irány nem jó, és sokat segített, hogy megfogalmaztam, hogy lenne jobb – persze csak okos fecsegésként, nem sok megéléssel, annál több bizonytalan sejtéssel a lelkemben, amit jó volt “próbára tenni” a nagyérdemű előtt. Aztán “belém tört” az élet, arra kényszerítve engem, hogy meg is éljem, amiről beszélek – ekkor volt az első nagyobb szünet, ami után egy teljesebb, őszintébb is nyitottabb valaki írt nektek időről-időre személyes “rájövéseiről”, útjáról.
Aztán ahogy egyre inkább helyrekerültek a dolgok mind odabent, mind odakint, a szavak egyre furcsábbnak tűntek. Először a feldolgozást szolgálták, aztán kezdtek elmaradni. Ha pedig lett volna miről írni, az annyira intim, annyira mély volt, hogy úgy éreztem, így, ilyen közvetlen módon nem adhatom át nektek. Olyan mély rétegekből jött volna a szó, hogy amíg a felszínre, erre a blog felületre ért volna, kiüresedett, nevetséges klisévé vált volna, én pedig nem akarok bullshit gyáros szónok, coach, “szabópéter” lenni. Mint egy buborék pattantak el a témák idefent, még a gépig sem jutottam velük.
Talán azért is, mert mostanra sikerült lezárnom valamit magamban. Ez a valami pedig nem is akármi, mint a gyermekkorom. Mostanra került helyre bennem az a kislány, akinek a sebei annyi mindent irányítottak bennem, annyi tudattalan választásomat – amelyek persze nagyon jók is voltak abból a szempontból, hogy segítettek rájönnöm erre, és lehetőséget adtak másképp élni. Teret engedni bennem annak a valós, mintáktól mentes énemnek, aki szabadon, saját, valós igényei szerint járhatja az utat (látjátok, kezdek bullshitbe hajlani, erről beszéltem). Minden olyan gyorsan történt bennem, és minden apró kis elem, mely a nagy egész meglátásához és a korszak lezárásához kellett, olyan volt, mint a kérész: ahogy született bennem valami, úgy tovább is engedődött, ezért képtelen lettem volna megtartani, és akár egy papírlapra is leírni – mert pont ez a lényeg, nem kellett tovább beleragadni, el kellett végre engedi. Akárcsak a cigi utáni sóvárgásomat, vagy az elvonás miatt feltörő, eddig elnyomott érzéseket.
És mivel annyira konkretizálhatatlan minden szó arról a folyamatról és meglátásról, amely bennem fogant, ám író-láttató ember lévén mégis szeretném majd a világnak adni, gondoltam, írok belőle majd egy mesét. Mert a mesék szólnak a legtisztábban, a legmélyebben az átalakulásokról, a mesék szólnak legmélyebb rétegeinkhez. Mondjuk megírom Perszephoné történetét modern, 21. századi verzióban, mert az enyém is teljesen olyan.
Hogy a Már megvagy bloggal mi lesz, fogalmam sincs, de bízom benne, hogy újra megtalálják magukat rajta a szavaim. Mivel az életem kezd egy teljesen más szinten megmutatkozni, úgy gondolom, lesz miről beszélnem. Egyébként a hétvégén, a nőijóga oktató képzés zárótáborában jöttem rá, hogy egyáltalán nem kell mindig mindent értelmezni. Az ilyen blogoknak és írásoknak az a hátránya, hogy azt közvetíti, elmével fel lehet fogni és meg lehet érteni a világot – pedig egyáltalán nem. Most már sokkal jobban szeretek élni, benne lenni abban, ami épp van, ízlelni, érezni mindent, mint monitor felett gondolatokat közvetíteni – persze tudom, ez is fontos, csak olykor annyira jó diétára fogni az elmét. (Nem beszélve arról, hogy nap végére általában betűundorom van az újságírás miatt) De majd igyekszem 🙂
Végül pedig szeretném elmondani, hogy annyira köszönöm a sok-sok visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy igényetek van erre a kis platformra, és szeretitek a blogomat. Mondanék erre is valami coelhost, szabópéterest, de inkább maradjunk egy köszönöm-ben. Tényleg nagyon jól esett!
Úgy tűnik, végre megtaláltam azokat a szavakat…
Ha tetszett a cikk, lájkold Facebook oldalamat, ahol még több tartalmat találsz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: