Mit jelent helyünkre kerülni?
Van egy kis házam Gödön. Hiába van évek óta a nevemen, alig 1 éve érzem igazán a magaménak. Varázslatos, mégis hányattatott múltú ház ő. A 60-as években építették tengerész nagypapám matrózai; ezért magán viseli nagyapám nagyutazós, kalandos lelkületét, de aztán az évek múltával belekerültek a családi konfliktusok is, nagymamám felhalmozott kacatjai, és sok-sok elhagyatottság. Pár éve még túl akartam rajta tenni, túl sok volt rajta a teher, most pedig szinte az egész nyarat ott tölteném. Kipakoltuk, kiszelektáltuk, megszűntettük a rá rakódott terheket, az elhanyagolás által rátelepedett koszt. És a ház fellélegzett. Rendbe került, újra a helyén van. Ha rá gondolok, mindig a helyemre kerülés jut róla eszembe; az, hogyan tudtam sok munkával levedleni magamról a nem odavalót, a feleslegeset, hogyan tudtam jól kijönni a múltból, önmagam javára, épülésére felhasználni azt. A házam a példa arra is, hogy nem szabad felszámolni a múltat, mert igenis meg kell tartani belőle azt, ami értékes, és ami támaszt ad – organikusan bele kell építeni a jelenbe. A házamtól tanulom, hogy a helyére kerülés nem mindig megy egyedül, kellenek a segítő kezek, a támogató megerősítések, a külső nézőpont. És a házamtól tanulom azt is, mennyire más munka, amikor már nem a múltat dolgozom át magamon, hanem az épülésbe, virágzásba fektethetem kreatív energiáimat. A gödi ház épp ott tart ahol én: túl a múlton, várva virágba borulását.
Persze a helyünkre kerülés nem mindig ilyen nagy dolog, és nem is egy végállapot: ahogy a háznak sok törődésre, gondoskodásra van szüksége ahhoz, hogy a „helyén legyen, illetve maradjon”, úgy magunkkal szemben sem engedhetjük meg a lustaságot. A helyünkre kerülés lehet apró, másnak talán fel sem tűnő dolog, mint mikor visszaroppan egy kiakadt csont, visszaugrik az izom, de az apróság ellenére mindig nagy szusszanással, sóhajjal, megkönnyebbüléssel és egy mosollyal jár.
Én például a helyemre kerülök, amikor széttárom a kezem, és tudom hagyni az életnek, hogy megtörténjen, magamnak pedig azt, hogy együttműködjek vele.
Amikor önmagamat tudom élni, és nem érzem szükségét annak, hogy megjátsszak valamit.
Amikor hosszú-hosszú idő után egyszer csak választ kapok egy kérdésre, vagy rájövök, hogy a válaszom mindig is bennem volt.
A helyemen vagyok akkor is, amikor nemet tudok mondani másoknak, és nem kapok magamra felnőtt embertársaim felelősségét, feladatait. A helyemen vagyok, amikor mindenki a maga szerepét játssza a történetben.
Amikor rájövök, hogy nem kell rabjává válnom a kényszereimnek, és biztonságban meg tudom őket figyelni, anélkül, hogy belevonódnék a játékukba, és túlzottan a hatásuk alá kerülnék.
Amikor sok év – olykor keserves és reménytelennek tűnő – munkája egyszer csak váratlanul, mégis olyan odaillően, finom egyszerűséggel meghozza a gyümölcsét.
Amikor meg tudom látni úgy a dolgokat, ahogy vannak. Ez főleg akkor jár nagy sóhajjal, ha előtte sokáig csak a belevetítéseimet láttam.
A helyemen vagyok akkor is, amikor rálátok valami nagyobb dologra, látom honnan indultam, és hova jutottam.
És akkor is, amikor jelen vagyok, abban, amit csinálok.
Vagy akkor, amikor egyszer csak elengedek valamit, ami már régóta szorított.
Amikor egy írásom pont olyan lesz, amilyennek akartam, hogy legyen.
Amikor másnapra olyan nagyon összeérnek az ízek a levesben, amikor a kedvenc kávémat kortyolom, vagy amikor be tudom fogadni, amit mások adnak.
Amikor nem a tökéletesség illúzióját kergetem, hanem azért teszek, hogy a helyemen legyek, és világosan érzem a kettő közötti különbséget.
Vagy azokban az áldott pillanatokban, amikor eléggé felül tudok kerekedni magamon ahhoz, hogy lássam, amúgy is mindig minden a helyén van, vagy legalábbis még a legnagyobb káoszban is minden azon van, ahhoz rendeződik, hogy megszülethessen a legjobb megoldás.
És a helyemen vagyok akkor is, amikor tudom ezt hagyni.
Te hogyan bővítenéd a listát? Mi kell ahhoz, hogy a helyeden legyél? És mit jelent számodra, hogy a helyeden vagy?
A blog írásait mindig igyekszem ahhoz időzíteni, amikor épp megtörténik ez a csoda bennem, a helyére került valami. A helyemen vagyok, ha benned is megtörténik ez az elrendeződés, amikor olvasol.
Bánosi Eszter
Kommentek