Az összes olyan helyzet, melyből nem tudunk kijutni minden igyekezetünk ellenére talán arra jó, hogy ez a megértés életre kelljen bennünk önmagunk és mindenki iránt. Vannak, akik ezt megbocsájtásnak hívják. Belátni, hogy pont az áll a teljesség útjában, aki el kíván jutni oda, és mindezt nem gonoszságból teszi, hanem mert ennek a kis énünknek, egónkak, személyiségünknek nem áll módjában túljutni saját határain. Nem áll módjában, mert nem ismeri az igaz szeretetet, attól elkülönülve létezik, mégis minden áron oda próbál eljutni a dolgok megszerzése által....
Tovább »
A napokban olvastam egy bejegyzést a fájdalmas menstruációról: az írónő – amúgy egész humoros stílusban – azt ecsetelte, mennyire utálja, gyűlöli ezt az időszakot, sőt tulajdonképpen az egész ciklusát, mert amint vége annak a bizonyos 5-6 napnak, újra kezdődik minden elölről. Maximum pár napig érezheti megint nőcisnek, szexisnek és vidámnak magát, aztán érik a pete,… Tovább »
Beszélgetés Horváth Leonnal, aki állami gondozottként pert nyert a gyámhivatal ellen Leonnal egy államig gondozottak szelfijeit bemutató kiállítás megnyitóján találkoztam, harmadik helyezést ért el a fotójával. Azt hallottam, ő a „rossz gyerek”, és már a megnyitóra sem akarták elengedni az intézményéből. Mégis ott volt, csillogó szemmel, és hálásan, amiért díjat kapott. Azt mondta, erre nem… 
Találkoztatok már valaha fogyatékos emberrel, mondjuk szombat este a bulinegyedben? És van-e olyan köztetek, akiben felmerült egyáltalán ez a kérdés, amikor épp a Király utcában vonult át egyik helyről a másikra? Ahogy a te, úgy az én válaszom is a nem. Eszembe sem jutna hiányként érzékelni a „hiányukat”, mert senki sem hívja fel a figyelmemet… 
A deviancia szó jelentése: útról való letérés, vagyis olyan magatartás, mely különbözik attól a normától, amelyet egy közösség elfogadottnak tart. Épp ezért szokás véteknek, bűnnek bélyegezni azt, ha másképp éljük meg magunkat, mint ahogyan azt a többség teszi. Az én értelmezésemben azonban a deviancia, ha azzal nem ártunk senki másnak, épp az utunkra való rátéréssel… 
Ezeken a fotókon a szociális- és gyermekotthonokban élők mutatják meg magukat. Visszanézel rájuk? 9 hónappal ezelőtt egy csodálatos megbízást kaptam a volt munkahelyemen: találjak ki és kivitelezzek egy fotópályázatot a gyermekvédelmi, illetve a szociális szakellátásban élők számára. Már a kezdetektől fogva úgy tekintettem erre a lehetőségre, mint egy anya a születendő gyermekére: ahogy megfogant bennem… 
Marietta 2007 szeptemberében a Komjádi uszoda tetején lévő szórakozóhely teraszáról esett ki úgy, hogy deréktól lefelé lebénult, és azóta kerekesszékben él. Őszintén. Hogyan máshogyan – vetődhetne fel a kérdés, hiszen ez pont egy olyan helyzet, amit nem lehet elmismásolni: a láb nem mozog, a székben ülni kell, mindenki előtt. A sorstársai közül mégis sokan inkább túlzott optimizmussal takargatják be a sérülést, még maguk előtt is. Marietta viszont nem áltat senkit…... 
A megnyugvás felé sokkal könnyebb út annak felismerése, hogy az elme egy olyan csodálatos, összehangolt és tökéletes szerkezet, amit nem lehet legyőzni. Egyszerűen képtelenség.... 
Az történt – hogy kíváncsi ember lévén – gondoltam, megnézem, tényleg minden jól van-e amolyan, “hé, mutassátok meg, itt vagyok, figyelek”-módon. Még akkor is, ha pillanatnyilag égszakadás-földindulás, a fejemen ezer koppanás helyzet van. Mert mi is történt?... 
De miről írjon valaki, aki spirituális témákban bontogatja írói vénája szárnyait? Sokat agyalok ezen, mert sok téma jön szembe, válik aktuálissá, majd tűnik érdektelennek néhány nap múlva. Ami ma foglalkoztat, nem biztos, hogy holnap is fog, és amiről most még azt gondolom, hogy semmi közöm hozzá, lehet, hogy kis idő múlva életem nagyon fontos részévé… 