Ha a játékban valaki neked dobja a piros labdát, de nem kapod el, hanem lepattan a mellkasodról, a másik egy idő után megunja, hogy a labda után rohangásszon. De ha már ki tudod érte nyújtani a kezed, akkor vissza is tudod dobni neki, és a játék, kiegyenlítődve, élvezetesen folytatódik tovább. így indítod el megint, hozod… Tovább »

Ha úgy érzed távol vagy valakitől vagy elvesztettél valakit, valójában önmagadtól vagy távol. Amint a közelségben, sőt – még azon is túl – az egységben hiszel, életed minden történése lassan ezt fogja igazolni…, még azokkal kapcsolatban is, akiktől távol hitted magad… Tényleg csak rajtad múlik, a te hozzáállásodon. Van egy nagyon jó barátom. Bár már… Tovább »

Eleinte nem hoztam „önálló” döntéseket – bár ezt a kijelentést csak utólag, visszatekintve tudom megtenni. Végtére is önállóak voltak azok is, hiszen nem kényszerített senki, de megfelelés, a mások véleménye, tapasztalatai, indulatok, reakciók formálták az életem. Mondhatnám úgy is, nem volt benne a tehermentes felelősség íze. Inkább volt az „megfelelősség”. Most már azt is látom,… Tovább »

Beszéltünk már a téves azonosításokról, melyeknek furcsa összeköttetése egyénenként változó, de mindenkire igaz, hogy – látásának élessége szerint – ezeken keresztül, s nem a lényeg alapján érzékeli önmagát, másokat, a világot. Nos ezek befolyása alatt építjük és éljük meg kapcsolataink többségét is: minél több téves azonosításunk (vagyis ítéletünk) van, annál távolabb vagyunk a másiktól, annál… Tovább »

Előző cikkünkben már kitértünk a legalapvetőbb téves azonosításainkra, melyekkel hamis skatulyákba tesszük – és ezáltal meg sem éljük – azokat a minőségeket, érzéseket, hozzáállásokat, melyek birtokában az egész világhoz való viszonyunk lényegében és minőségében változhatna meg. Számos ilyen félreértés adódik. Egy-egy fogalomról úgy ágaznak el a hozzáadott ítéletek, különféle nézetek, fájdalmas történetek, mint a veszedelmes… Tovább »

Amiről legtöbbször hisszük, hogy mi vagyunk, azok csupán mások ránk aggasztott képei, melyekkel azonosulunk, elraktározzuk őket, vastag zsírréteget növesztünk belőlük. Elengedni ezeket azért is nehéz, mert azt hisszük róluk, önmagunk szerves részei, épp ezért mindenfajta megszabadulási vággyal egyidejűleg jelentkezik egy megmagyarázhatatlan félelemérzet is, mely nem más, mint halálfélelem. Amíg abban a tévhitben élünk, hogy azonosak… Tovább »

Ha nem tudod megélni a vágyaid, hiába kívánod, nem történik meg veled az óhajtott dolog, vagy egyszerűen csak félelmet, feszülést, fájdalmat váltanak ki belőled bizonyos helyzetek, közlések, emberi interakciók, melyeket más akár még jónak vagy épp közömbösnek is ítél, de te mégis zaklatott vagy tőlük, akkor jusson eszedbe, hogy épp tévesen azonosítasz. A jelenben megjelenő… Tovább »

Ha első blikkre úgy tűnik, Byron Katie tanulságos, gyakorlati útmutatásokkal teli könyvének címe  a másiktól való elhidegülést reklámozza, fordítsd meg az elméden átfutó előítéletedet: a cím a másokhoz való közelkerülést hirdeti, és így máris közelebb vagy a valósághoz. Sosem az ítélkezéssel van baj, hiszen ez az elme működésének természete: muszáj értékelnie az őt körülölelő világot,… Tovább »

Emlékszem, milyen csalódott voltam, amikor az iskolában az impresszionisták után a poszt-impresszionalista Paul Cezanne képei kerültek sorra – a vidám, vibráló, egybemosódó egység után szabdaltak, geometrikusak, túlgondoltak lettek a tájak, a játékosság valahogy eltűnt, minden olyan jól megszerkesztett és fakó lett. Persze, hogy zavart, merthogy én is az lettem. Sok területen persze nem, de bizonyos… Tovább »

A szeretet mindig kölcsönös, ugyanis kétirányú. A megfelelés – melyet gyakran összetévesztünk a szeretettel – ezzel szemben önös, egyirányú. A szeretet mindig viszonzott, hiszen adásodban a saját és a másik öröme is kifejeződésre jut. Képtelenség úgy szeretni, hogy csak neked jó, vagy úgy, hogy csak a másiknak öröm, neked viszont nem az. A szeretetből a… Tovább »