A nagytakarításnál aligha van fontosabb modern kori rituálé. Nemcsak segíti az eddig elrejtett érzelmek felismerését, és elengedését, hanem az is kiderülhet belőle, mit tartunk fontosnak magunkból/a másikból, és mi az, amire tényleg szükségünk van.... Tovább »
Élet leltárba véve – szelektáljunk, hogy eljussunk magunkhoz
A nagytakarításnál aligha van fontosabb modern kori rituálé. Nemcsak segíti az eddig elrejtett érzelmek felismerését, és elengedését, hanem az is kiderülhet belőle, mit tartunk fontosnak magunkból/a másikból, és mi az, amire tényleg szükségünk van.... Tovább »
Egyszer mesélt valaki egy kísérletről, melynek során kisgyereknek kellett egy játékalagúton átkúszniuk. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a császármetszéssel született babák be sem másznak a csőbe. Életem során már többször “csőbe akartam magam húzni”, megnézni, vajon tényleg nyomot hagyott-e bennem születésem körülménye, és ha igen, akkor bizonyos automatizmusaim vajon visszavezethetőek-e erre a kezdeti… 
Nem, nem a Zika-vírus valamiféle különös mutációjáról akarok nektek beszámolni, nem is egy gyíkembert túllicitáló “ezo” fajt találtam föl. Azokról szólnék, akik pont olyanok, mint a szúnyogok: csak egy picit csípnek, nem tesznek lényegi kárt, csak épp annyira idegesítőek, hogy a végén a falra mászol tőlük, vagy legszívesebben csak lecsapnád őket. De mielőtt utóbbi megtörténne, érdemes megnézni, van-e oka, hogy ennyire rajzanak körülötted.... 
Kezemben van a döntés: elkapom a farkukat és velük szállok azokra a borzasztó, nyomasztó helyekre, ahol tanyázni szoktak, vagy hagyom, hogy csak lebegjenek, akárcsak a papírsárkányok a szélben. Merek-e jól lenni, illetve ezt a jól levést választani először az életemben? Merek-e különc lenni? Sőt merem-e vállalni annak kockázatát, hogy nem követem többé a “mindig a legrosszabbra készülj, akkor nem érhet csalódás” elvét, és inkább sebezhető leszek?... 
“Tudatosság” címszóval elhittük, hogy mindent akkurátusan meg kell határoznunk ahhoz, hogy valami megérkezzen az életünkbe. De mi van ha épp fordítva működnek a dolgok?... 
Avagy mielőtt tovább rohannánk a vágyott dolgok felé, érdemes megállni és megnézni, jelen helyzetünkben tényleg szükségünk van-e azok beteljesülésére.... 
“Frissen szabadult lélek keresi a neki megfelelő helyet, ahol megélheti és megmutathatja önmagát”.
Valaki azt mondta, az elengedést is el kell tudni engedni. 🙂 Elengedésből nekem kijutott ebben az évben: kívül válás, nagymamám halála, belül pedig lejárt minták, mechanizmusok, hitrendszerek elengedése. Világ életemben tartottam attól, hogy lesz egy ilyen időszak, hiszen nem voltam az az “elengedős-típus”, ami abban is megmutatkozik, hogy kisgyerek koromban teljes testemmel védtem a játékaimat… 
Láttam, nincs halál, vagy legalábbis egyáltalán nem olyan, amitől félünk, Az élet pedig, akármit is képzelgünk róla, akárhogyan is éljük meg azt, olyan könnyű, hogy szimplán kifújható.... 
Meg akarom csókolni ezt a pasit. De álljunk meg egy pillanatra? Mégis, ki az, aki meg akarja csókolni? Érzem a vágyat rá. De ki az, aki érzi? Nem is én. Áh, nem jó: “a nem is én” csak egy gondolat. A “nem is én csak egy gondolat” is csak egy gondolat. És ez is. Ez is az. A francba. Elment a pasi.... 